Rendszerüzenet

Esztár Község Önkormányzata pályázatot nyert „Mosoly Gyerekház – Biztos Kezdet Gyerekház kialakítása Esztáron” címmel.


A „Mosoly Gyerekház – Biztos Kezdet Gyerekház kialakítása Esztáron” című projekt elsődleges célja, hogy egy olyan családbarát szolgáltatási környezetet teremtsen meg a 0-3 éves korosztály szüleik számára, ahol számukra szükséges szolgáltatások elérését tudja biztosítani. A Mosoly Gyerekház programja teljes mértékben a családok szükségleteire épül. Fontos szempont volt a program kialakításakor, hogy olyan tematikájú program valósuljon meg, ahol a szülők aktívan részt vesznek a foglalkozásokon. Velük egyeztetve történik a különböző tematikájú előadások, tanácsadások témájának kiválasztása. A projekt céljai között szerepel a gyerekek veleszületett képességeinek (mozgás, értelem, érzelem, kommunikáció…) fejlődéséhez szükséges szakmai, tárgyi és környezeti feltételek biztosítása. A szülők számára csoportos megbeszéléseket szervezünk, ahol személyes szükségletekhez igazodva tanácsadások keretében segítséget nyújtanak a Mosolya Gyerekház szakmai megvalósítói és a Gyerekházzal együttműködő szakemberek (óvónő, védőnő, család- és gyermekjóléti szolgálat munkatársa, fejlesztő pedagógus, gyermekorvos). A Gyerekház segítséget nyújt a szülőknek a saját erőforrásaik mobilizálásában, valamint a hiányzó gyereknevelési kompetenciák megszerzésében. A projektben megvalósítására kerülő rendezvények szervezésének aktív résztvevői lesznek a bevont családok, amitől a közösség hasznos tagjainak érezhetik magukat. A Mosoly Gyerekház programja szeretné olyan élménnyé gazdagítani a családokat, amelyeket saját erőforrásból nem tudnának megszerezni.

A PROJEKT AZONOSÍTÓ SZÁMA: EFOP-1.4.3-16-2017-00132
A TÁMOGATOTT NEVE: Esztár Község Önkormányzata
A PROJEKT CÍM: „Mosoly Gyerekház - Biztos kezdet Gyerekház kialakítása Esztáron”
TÁMOGATÁSI ÖSSZEG: 39,99 millió forint
A PROJEKT TERVEZETT BEFEJEZÉSI DÁTUMA: 2022.06.21.
TÁMOGATÁS MÉRTÉKE: 100%